peetmegyberlin

I know some of these words!

Tegnap 1 éve dolgozok Berlinben. Nem mintha, számítana, csak hát na, eseménydús év volt.

Gyakorlom szorgosan a németet, már majdnem meg tudok szólalni. :) Erről jut eszembe, hétfőn új német tanárt kaptunk, mert az előző Amerikába ment egy fél évre. Aranyos az új csaj, de annyira német… :D

Ma meghallgathattuk, hogy igazából minden nyelv egyformán nehéz és hogy igaz, hogy németül akkor tud helyesen összerakni egy egyszerű mondatot, amikor angolul már két-három igeidővel vígan elvan, de ha akadémiai szinten akarod beszélni a nyelvet, akkor már ugyanott vagy. Világos, mi másért tanulna az ember nyelvet, mint hogy akadémiai szinten értekezzen. :D Arról ne is beszéljünk, hogy éppenséggel a német az, ahol egy kibaszott lakhelybejelentéshez is akadémiai szinten kell beszélni a nyelvet, amit a németek saját bevallása szerint egy igen jelentős német anyanyelvű réteg sosem fogj megérteni… Wah!

Az új céggel kapcsolatban az az érzésem, hogy nyár vége felé valamilyen válasz út elé leszek kénytelen állítani őket. Továbbra is vegyesek az érzéseim a váltással kapcsolatban. Meglátjuk.

Mindenesetre továbbra is életünk keserű pirulája az otthoni híreket olvasni. Őszintén szólva én már valamivel kevesebbet olvasok, kezdek lemondani az országról. Most még hazamegyünk szavazni, de az a gyanúm, hogy öt év múlva már nem fogunk. Nem is elsősorban a politikusok miatt vagyok kibukva, hanem az emberek reakciója miatt, illetve annak hiánya miatt. 

De hogy vidámabb vizekre evezzek: Tele van a város rókával, méghozzá igazi, négy lábon járó verzióval. Nem csak nálunk, ami budapesti viszonlyatban a BAH-csomópontnál van, hanem bent a városban is. :)

Ja és persze azért egyre inkább igyekszünk képben lenni a várossal kapcsolatban is. Ennek része a multikultiság, azonbelül a német nyelvvel frusztrált külföldiek nyafogásai is. Íme pár kedvenc, a linkek alatt spoilerrel, az angolul kevésbé értők kedvéért: 

1. http://whenyouliveinberlin.tumblr.com/post/44863956899/when-a-spare-room-becomes-available-in-berlin
(Amikor egy szoba szabad lesz Berlinben.)

2. http://whenyouliveinberlin.tumblr.com/post/45341205425/when-you-do-your-best-to-speak-german-but-the-person
(Amikor mindent beleadsz, hogy németül beszélj, de az illető angolul válaszol.)

3. http://whenyouliveinberlin.tumblr.com/post/44856634856/when-i-sign-any-kind-of-contract-in-german
(Amikor bármilyen német szerződést kell aláírnom. Szöveg: Én ismerek ebből egy pár szót!)

Tschüssi!

Tél után

November 18 az előző poszt dátuma, hát az se ma volt. Eltelt bő négy és fél hónap, ezalatt kétszer voltunk otthon, új munkám van, elköltöztünk, németül tanulok. Aki nem akar sokat olvasni, az itt akkor meg is állhat, többieknek tea, kávé, aprósüti, párna javasolt.

Berlin

Hát a városból túl sokat nem láttunk az utolsó poszt óta, hogy őszinte legyek. Elfoglaltak is voltunk és hideg is volt a télen, így ha ki akartunk kapcsolni, akkor max’ beültünk valahova inni vagy enni. “Sajnos”, ahogy azt már a korábbiakban is írtam, vendéglátóhelyekkel itt tényleg akár Dunát is lehetne rekeszteni, nem hogy ezt a kis Spree nevű patakot.

Azért pár környéken bóklásztunk kicsit, ezek alapján inkább csak megerősödött bennünk az az elgondolás, hogy mi a legbarátságosabb részén lakunk a városnak, legalábbis a „rózsadombokat” leszámítva. Voltunk azért olyan környéken, ami nem rosszabb a sokéves átlagnál, de ott már inkább tűnik Berlin multi-kulti világvárosnak, mint egy régi – kicsit rozoga – német nagyvárosnak.

A legérdekesebb tapasztalatom mégis az, hogy a helyiek miket gondolnak/mondanak a városról. Azt eddig is tudtam – biztos írtam is –, hogy Berlint inkább furcsának/kívülállónak tartják, mint bármilyen szempontból is magasztosnak. Azért az még így is meglepett, amikor a hamburgi kolléganőm is teljes undorral beszélt a városról. Pedig őszintén szólva szerintem Hamburg egy cseppet sem szebb vagy tisztább, mint Berlin. Amikor ezt felvetettem neki, akkor azt mondta, hogy ez lehet, hogy így van, de ő Hamburgot akkor is jobban szereti. Persze szíve-joga, csak valahogy akkor is fura ez a nagy megvetés efelé a szerintem azért megkapó, nyüzsgő, ugyanakkor mégis jobbára békés város felé.

Munka

Visszanéztem, már említettem a múltkor a váltási szándékot. Nem érzem értelmét, hogy hosszasan ecseteljem a procedurát, de végül – hosszas vívódás után – egy sportszerforgalmazó cégnél helyezkedtem el, mint fejlesztő. Igazából nekem az előző helyen is jó dolgom volt, de talán itt még jobb. Ez egy kisebb cég, még kisebb IT teammel, így a szavamnak is nagyobb súlya lesz szerintem. Anyagilag és az „extrák” tekintetében is el vagyok kényeztetve, ráadásul a tervezett bővülés miatt reményeim szerint némi előrelépésre is lesz talán lehetőségem. Egy hét munka után még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, de egyelőre jól érzem magam. Azért kedden például a régi csapatommal megyek gokartozni…

Lakás

Hát a lakás kérdés az bizony necces errefelé. A novemberi lakáskeresés vége az lett, hogy R felajánlotta, hogy maradhatunk tovább, mi pedig főleg anyagi okokból úgy döntöttünk, hogy akkor még 3 hónapot maradunk is.

Aztán január közepén elkezdtünk lakásokat keresni. Belátom, hogy sok szempontból nem könnyítettük meg a dolgunkat, hiszen nem kívántuk kifizetni az 1500 eurós közvetítői díjat – emiatt buktuk a lakások 80%-át – és csak a jobb környékeken kerestünk lakást, sőt még a helyi bürokráciával is szívtunk egy sort, mindenesetre üres lakást nem sikerült kerítenünk. Annak ellenére sem, hogy kaptunk jó ajánlást, több, mint fél éve itt élünk, volt a bankszámlánkon pénz, jó hitelképességi bírálatot kaptunk és azon kevesek között voltunk, akik tényleg kerestek háromszor annyit, mint a kinézett lakás bruttó bérleti díja. Ugyanakkor minden lakást tucatnyian, de sokszor 50-70-en néznek itt meg, nyilván mindig volt valaki a jelentkezők között, aki még ezek mellé német is volt…

A végén aztán most 5 hónapra kibéreltünk egy bútorozott lakást. Szép kis lakás, az előzőnél rosszabb, de azért nem rossz környéken, türhető közlekedéssel. Messze van a tökéletestől, de szépnek szép. Legnagyobb fájdalmunk az internet hiánya, egyelőre német barátainktől, R-éktől kaptunk kölcsön egy internet sticket, de havi 7.5GB kevés lesz nekünk adatforgalomra.

A közlekedés innen kicsit rosszabb, mert ott az egyik legforgalmasabb metró, a legforgalmasabb hév és még két villamos is járt, de itt se vészes. Azért bárhova akarunk menni, az biztos úgy kezdődik, hogy villamos, de az egyik nagyon gyakran jár és az lerak az említett hévnél is és bevisz a város egyik központjába is, az Alexander térre.

Kaja

Panaszra továbbra sincs ok. Az előző munkahelyeim környékén lévő helyeket már marhára untam, egyelőre pár hétig élvezni fogom, hogy új helyeken ehetek folyton. Az eddigi felhozatal a korábbi stabilan átlagos helyett inkább vegyes. Volt nagyon rossz és nagyon jó is. N továbbra is gyakran főz, ma például csirkepaprikás volt ebédre.

Közlekedés, közbiztonság

Sok újat nem tudok mondani. Általában itt is görbítik a teret és főleg az időt a villamosok, metrók, hévek, de alapvetően működik minden, még télen is.

Ami új az az, hogy hónap végétől bringával járok munkába a tervek szerint. Nem tudom mennyi idő lesz, de reményeim szerint a mostani durván 30 percet bringával is tartani tudom majd. A villamosok itt se száguldoznak, meg azért csak kell várni is rájuk, hiába jár mindkettő ötpercenként.

Német, németek

Nyolc hónap kintlét után végre járok németre! Hetente kétszer másfél óra, havi durván 30-33.000 forint, annak függvényében, hogy Kusza szem mit nyilatkozik éppen. Azt hiszem, ez otthon se számítana kiugró árnak, igaz rég néztem.

Az első hónap kicsit necces volt, mert 12-13 fős csoport voltunk, de persze a nagyon-nagyon alap dolgokat úgyis jórészt tudtam már. Az elmúlt egy hónapban viszont az volt a fő gond, hogy csak hatan mentünk tovább a második hónapra és ott is már 1-2 hét után lemorzsolódott még egy srác, így féltem, hogy nem megy tovább a kurzus. Szerencsére múlt héten kiderült, hogy amíg legalább hárman vagyunk, addig megy, márpedig egyelőre négyen kezdünk neki a harmadik hónapnak. Négyen azért már elég jól lehet tanulni is.

Barátok, honvágy

Épp a bejegyzés írása közben skypeoltam két gyerekkori jóbarátommal (B-vel és Cs-vel) és a héten is beszéltem azt hiszem mindenkivel, akivel rendszeresen szoktam otthon. Talán ketten vannak, akikkel tényleg ritkábban tudok érintkezni, de amíg otthon laktam se találkoztam velük sokkal sűrűbben, mint mostanában. Ha így vesszük, akkor továbbra sincs nagy hiányérzetem, N mostmár mindig ott van nekem és itt is van azért kivel összejárni, még ha az nem is olyan esetleg. Ugyanakkor persze az kicsit „rosszul esik”, ha hallom, hogy B és Cs hó végére már megbeszéltek egy szezonnyitó grillezgetést. Az érme másik oldala viszont, hogy B-nek is kifele áll már a zászló, G barátom is becélozta már Dél-Angliát. Ha így veszem, az a durván egy év amennyivel mi korábban hagytuk el náluk az országot, nem sokat számít.

Előző bejegyzésben már említettem D-t és V-t, mint a párt, akikkel gyakrabban összejárunk. Ez továbbra is így van, csak azt is hozzátenném, hogy nagyon sokat segítenek nekünk. D-t gyakorlatilag kiérkezésem második napján ismertem meg a munkahelyemen. Ugyanazon a projekten dolgoztunk, csak más csapatban. Ő az Android alkalmazást fejlesztette, én pedig a webalkalmazást. Azt hiszem, eltelt pár hét mire először hosszabban dumáltunk, ennek is az volt az alapja, hogy mondta, hogy magyar a barátnője és mennek Magyarországra pár hétre a nyár végén. Vicces figurának tartottam már akkor is, annak a tipikus nagyra nőtt gyereknek látszott, aki meg akart nevettetni mindenkit. Akkori főnököm el is nevezte Crazy D-nek. Hiába, ha valaki távirányitós helikopterrel játszik az irodában, azt megjegyzik az emberek. :)

Aztán egyszer felhívott, hogy nincs-e kedvünk sétálni egyet, bent vannak a városban. Pont volt, elsétáltunk hát Weissenseebe, egy Jancsó filmeket idéző keletnémet, kistavi strandhoz, ahol mindenki békésen sörözött…

Aztán azóta hol bowlingozni, hol vacsorázni járunk el. Hol négyesben, de sokszor mások is csatlakoznak hozzánk. Ez valahol marha jó, sok embert, sok történetet megismer így az ember. Tegnap például egy brazil lánnyal is megismerkedtünk náluk, aki most a V „tandempartnere” ő az angolt gyakorolja V-vel, aki cserébe neki magyart tanítgat. Hogy miért magyart? Hát mert júniusban fél évet Budapesten lesz ovónő-gyakornok, illetve ha jól értettem, akkor valamelyik nagymamája magyar származású. De itt mindenkinek van sztorija, berlini berlinit alig ismerek, annak a fele is külföldön élt évekig. 

D szorgalmasan becsekkol mindenkit mindenhonnan, úgyhogy ezúttal is sorry, ha mostanában főleg ez van a falamon. :)

Amúgy ha négyesben vagyunk, akkor is nagyon mókásak a beszélgetések, mert én ugye németül nem tudok, V pedig ugyan ért angolul, azt hiszem egészen sokat, de beszélni nem mer/akar/tud, D pedig értelemszerűen a magyarral áll – még – hadilábon, bár nem kizárt hogy többet tud, mint én németül. Na mindegy, a lényeg, hogy mindenki tud mindenkivel beszélni, de egyik nyelven sem tud mindenki. Vicces.

Tél

Őszintén szólva sokkal keményebb télre számítottunk. A helyiek szerint ez egy átlagos, undorító, nyálkás tél volt. Mint kiderült, korábbi forrásaink az előző két télre alapozták a zord berlini télre vonatkozó megállapításaikat, ami a helyiek szerint is szokatlanul hideg volt. Hozzá kell ehhez tenni, hogy most speciel egész nap havazott, ami március 10-én nem kellemes, pláne, hogy hét elején kimondottan tavaszias idő volt. 

Addig garantáltan nem írok, úgyhogy kellemes március 15-ét, húsvétot és pünkösdöt kívánok mindenkinek. Aztán persze lehet, hogy akár karácsonyt is kívánhatnék, meglátjuk.

Tschüß!

minden ideköt

Azért nem jó, ha az ember nem posztol rendszeresen az énblogjában, mert egy idő után értelmét veszti a történések részletezése. Akiknek a blog szól, már úgyis tudják a jobb sztorikat. Viszont eltelt fél év, azt hiszem, megérett az idő összefoglalni a gondolatokat és tapasztalatokat.

Változások

Az előző poszthoz képest egy nagy változás van, amit viszont már minden olvasóm tud. Szeptemberben megérkezett a legfőbb angyalom, N. Én azt hiszem, mindkettőnk nevében mondhatom, hogy az együttélés egyelőre zökkenőmentes, még minden tányér egyben van.

Nagy fába vágta a fejszéjét, nem lesz könnyű itt igazán folyékony német nyelvtudás és eladható szakma nélkül beilleszkednie, de természetesen igyekszem mindenben támogatni. Egyelőre jól érzi magát, egy hónap németezést már letudott. Most az a terv, hogy vagy még egy hónap németezést végigtol, vagy bevállal egy részmunkaidős állást. Ugyan ezekre a pozíciókra itt is csak gombokban fizetnek, de nyelvtanulásnak mindenképp jó lenne. Reméljük azért az angoljával beverekszi magát egy kedves kávézóba vagy boltba, aztán pár hónap múlva már kaphat remélhetőleg olyat is, ahol nem érzi haszontalannak magát.

Munka

Az elmúlt pár hétben nem dolgoztam kevesebbet, mint otthon. Általában reggel 7 körül kelek, dolgozok úgy két órát a saját dolgaimon. Az indulásra alkalmas utolsó pillanatban (vagy 5 perccel utána) felpattanok a géptől és megyek dolgozni. Mivel 10 körül érek be, általában 7-ig bent vagyok. Napközben az 1 óra ebédszünetet általában kihasználom, plusz egyszer még elmegyek csocsózni is vagy dumálni valamelyik magyar munkatárssal. Tipikusan fél nyolc fele érek haza, vacsi után pedig nekiállok dolgozni, csak a változatosság kedvéért. Általában éjfélig, egyig csinálom a dolgaim. Hogy konkrétan mit, azzal most nem untatlak titeket, idejében úgyis mindenki megtud majd mindent…

Amúgy a tervek szerint nem maradok sokáig ennél a cégnél. Bár nekem olyan sok panaszom nincs rájuk, de úgy tűnik, hogy vannak/lesznek jobb ajánlatok is, főleg anyagilag. Egyébként nagyon rossz híre van a cégnek a környéken, de tény, hogy nagyon pozitív változások vannak folyamatosan. Azért az sok mindent elmond, hogy a második legrégebbi fejlesztő másfél éve dolgozik itt… (Adalék, hogy jelenleg nagyjából 160-180 fejlesztő dolgozik a berlini központban az anyacégnek közvetlenül, másfél év alatt szerintem minimum 3-400 is megfordult itt.)

Szinte naponta kapok megkereséseket, nem hiszem, hogy komoly probléma lesz itt váltani, ha eljön az ideje.

Lakás

Az elmúlt pár hét gyakorlatilag folyamatosan a lakáskeresésről szólt. Ugyebár június elseje óta lakok itt, az ideköltözésemkor pedig egyértelműen tisztáztuk R-el, a lakótárssal, hogy fél évre szól a szerződés. Ez jónak is tűnt, így volt három hónapunk kettesben keríteni egy lakást magunknak.

Végül úgy alakult, hogy N egy hónap németsuli után mondta azt, hogy akkor most itthon marad és nekiáll lakást keresni. Ez amúgy - bármilyen furán is hangzik - 8 órás munka itt. Ez azért is jó volt így, mert a legtöbb lakást úgy hirdetik meg, hogy 4-5 hét múlva költözhető, mi pedig nem akartunk egy havi bérletet kidobni az ablakon a korai váltás miatt. Lényeg a lényeg: a lakáskeresés nem bizonyult egyszerűnek, pedig relatíve kevés kikötésünk volt.

Kétféle lakást kerestünk: Teljesen berendezettet havi 750 euróig, provízió nélkül, négy-öt környékről válogatva és max fél évre, illetve üreset hosszú távra, max 600 euróig. Hosszú távra azért legalább másfél szobát szeretnénk és persze a jobb környékek egyikében.

Tulajdonképpen nem állítanám, hogy ez egy lehetetlen küldetés, de a berendezett lakások nagy többsége egészen durva közvetítői díjjal (provízióval) volt, a maradék pedig általában nagyobb és emiatt drágább volt, mint ami megfelelt volna, vagy jóval olcsóbb, de lerobbant és/vagy rossz környéken volt.

A második verzióval talán nincs sok baj, csak arra nem feküdtünk rá eléggé, mert a hosszútávú lakásokat többnyire minimum 1-2 évre lehet kivenni és egy rakás papírt kérnek, többek között Schufát, ami valamiféle hitelképességi bizonyítvány féle. Újonnan érkező bevándorlók - német barátom szerint - sok jóra nem számíthatnak ezügyben. Alapvetően ezzel nincs is baj, csak úgy voltunk vele, hogy jobb lenne most pár hónapot egy berendezett lakásban eltölteni, hogy aztán találjunk majd egy tényleg szuper lakot magunknak. Azért pár lakást megnéztünk, persze főleg N járt ebben élen. Amit én is megnéztem az jó helyen volt, jó árban, de valami egészen elképesztően pocsék felosztással. Passzoltuk…

A történet vége az lett, hogy egy hete szólt R, hogy számára is most derült ki, hogy nincs veszélyben az állása, ha nem tanul meg sürgősen jobban németül, úgyhogy örülne neki, ha maradnánk még. Némi tanakvás után úgy döntöttünk, hogy ha van olyan opció, hogy 6 helyett 3 hónapot maradunk, akkor maradunk, így spórolunk némi pénzt és idegeskedést. Nekünk, mint rég bútordaraboknak, volt ilyen opció. Persze jó lenne egy saját lakás, de akkor a spórolt pénzből kicsit nyugodtabban be tudjuk majd rendezni az új lakásunkat remélhetőleg.

R-rel amúgy nincs sok gond. Nem lesz a legjobb barátunk, de sok vizet nem zavarunk egymásnak. Havonta egyszer azért némi közös programunk is van. 1 film vagy 1 közös vacsi néha belefér…

Kaja

Hát hogy is mondjam, nincs panasz. Szerencsére itt nincs mérlegünk, de nagyon ideje lenne elkezdeni mozogni, mert amilyeneket itt eszünk, lehet, hogy már 120 kiló vagyok… Mondjuk általában az adagok nem túl nagyok és azért jóval egészségesebben is táplálkozom, mint az otthoni konstans melegszendvics-kúra volt, de napi egy-két melegétel valószínűleg nem minden szempontból jó. :)

Én még mindig meg vagyok döbbenve, hogy itt mennyi étterem van. Persze lehet, hogy otthon is van ennyi, csak én egyfelől keveset voltam a belvárosban, másfelől nem is érdekelt a téma annyira.

Azért csak a magam szórakozására összeszedem a munkahelyemtől 3 sarkon belül lévő éttermeket:

• Ahova járunk: 3 olasz, 2 indiai, 2 szendvicses (1 subway), 2 ázsiai, 2 indiai, 2 német, 1 mexikói, 1 török, 1 argentín, 1 francia, 1 amerikai, 1 színházi menza
• Ahova nem járunk, de járhatnánk: 1 olasz, 1 indiai, 1 egyetemi menza, 1 rizottós, 1 sushis
• Ami közel van, de még nem voltam: 5-10 étterem a folyóparton (drágábbak), 1 olasz (drágább), 2 német, 2-3 vegyes, 2 currywurstos (német?)
• Plusz a metró is három sarokra van, de oda már minek is elmenni: 2 meki, 3 szendvicses, fish&chips, valami menzaszerűség, ázsiai, burger king

Összességében azért ezek a kaják kevés kivétellel nem okoznak komoly gasztronómiai katarzist, de nem rosszak. Aztán van pár kedvenc helyünk is már a városban, itt tényleg komolyan nyomják a vendéglátást.

Mindezek mellett azért N is kitesz magáért: Ettem a héten rakottkrumplit is itthon, de sokszor csinál egészségesebb dolgokat is, mint például fözeléket, vagy salit sült csirkével… 

Közlekedés, közbiztonság

Magáról a biztonságról sokat nem tudok mondani, mert nem volt még itt semmilyen komoly balhéhoz “szerencsém”, de a biztonságérzet félelmetesen környékfüggő. Persze nincs ebben semmi új, otthon is így van. Annyiból mégis új nekem, hogy otthon én a magam részéről - és a környezetem jelentős része is - könnyen tudtam magam távol tartani a necces környékektől, ugyanis többnyire autóval közlekedtem. Nem 100%, de azért azt hiszem, hogy aki nem autóval jár, az is könnyebben meg tudja tenni, hogy nem megy rázós környékre. Mondjuk erre rögtön cáfolat a négyes-hatos, ami igazi lepratelep tud lenni, főleg éjszaka, de mondjuk az Illatos út környékére nem sok ismerősöm járt…

Itt viszont az a fura, hogy senkinek nincs autója, legalábbis a környezetemben. Az autó talán még olcsóbb is mint otthon, a benzin se érezhetően drágább, a vonatjegy horror, a bkv jegy és bérlet duplája az otthoninak, a környezetemben senki nem keres rosszul, mégsincs autójuk. Azt mondják, hogy ha nagyon menni akarnak valahova, akkor kölcsönkérik valamelyik szülő autóját (30+-os emberek!) vagy bérelnek egyet. Olcsóbb, mint a saját. Persze a tömegközlekedés összehasonlíthatatlanul jobb, mint Pesten.

Ugyanakkor vannak a városnak olyan pontjai, ahol azért érdekes figurák vannak nagy tömegben és nem kimondottan jó értelemben. Ezek a részek sokszor kikerülhetetlenek. A Ring-Bahn például igencsak hasonló szerepet tölt be a közlekedésben, mint otthon a négyes-hatos és az például átmegy Weddingen is és Neuköllnön is. Az emberek valahogy átlagban mindkét környéken nagyon lazák és egy olffal büdösebbek, mint máshol. :)

Szórakozás

Tekintve, hogy jelenleg a munka frontján próbálok - túlságosan is - helyt állni, ezért erre a kérdésre túl nagy rálátásom nincs. Kávézókból, parkokból és partizni érkező fiatalokból és éjjel kurjongató németekből viszont tuti nincs hiány, úgyhogy szerintem aki tényleg akar, talál bulihelyet magának.

A csapatom elég jó, csütörtökönként együtt eszünk és a múlt héten voltunk közösen szórakozni is. Elmentünk pókereznI! A hely nem volt nagy szám, de jó volt a hangulat. Valamikor még idén lesz team event is, akkor kaszinóba megyünk majd. Ha minden igaz durván 30 euró költőpénzt kapunk majd, utólag. Mivel nekünk kell meghitelezni, nem lesz nagy élmény, nem bízom a cégben sajnos. Őszintén szólva én a gokartra és a minigolfra szavaztam, de így jártam…

Egyszer azért voltunk bowlingozni is újdonsült barátainkkal, ami igen vicces véget ért. Sikerült elvernünk úgy 70 ejrót egy elég olcsó helyen. Végeredményben D-t, német barátomat úgy vittük vállon haza…

Német, németek

A német nyelvvel nincs barátkozás egyelőre. Persze szavak-kifejezések ragadnak rám, de azért nagyon egyelőre nem eröltetem. Ha minden igaz, december elején elkezdek egy kurzust. Ritkán probléma, bár az továbbra is igaz, hogy utálom, hogy minden nyavajáért visszakérdeznek a boltosok meg vendéglátósok… Pfejj!!! :)
Amúgy kedvesek, csak engem őrjítenek meg… 

A németekről egyelőre nincs véleményem. Olvastam egy nagyon viccest leírást róluk, pontosabban kettőt. Az igazság az, hogy a berliniek nem egészen ilyenek. Például simán átmennek a piroson… Mondjuk pont emiatt én azt hiszem egy Pestinek sokkal inkább bejön Berlin, mint München vagy Frankfurt. Sokkal otthonosabb valószínűleg…

Árak

Nagy előrelépés az életemben, hogy folyamatosan dokumentálva vannak a költségeim. Persze nem én változtam meg, de ezt azt hiszem, hogy nem kell részleteznem…

Összességében egy picit alábecsültük az itteni kiadásainkat, amikor otthon számolgattunk fél éve. Úgy számoltunk eredetileg, hogy a legalapvetőbb állandó kiadás kettőnknek 500 euró lesz, ez inkább 600-650. Nem elsősorban a tényleges árak miatt van ez így, hanem mert más itt az életvitel. Ketten egy hónapban durván 40 alkalommal eszünk valahol. Bár ennek a többsége kedvezményes “business lunch” és italt is ritkán kérek hozzá, azért ezzel otthon nem számoltunk. Megtehetném persze, hogy viszek minden nap kaját, de ez nem szokás és pár kollégám elmondása alapján a céges konyha nem is igazán alkalmas erre. (Nincs étkező asztal, csak egy mikró van, sokszor nincs elmosogatva valami szükséges eszköz, stb.)

Barátok, honvágy

Mint azt mostmár a kormánypropagandából is tudjuk, azért érdemes otthon maradni, mert otthon vannak a barátok. Hát ezzel nincs mit vitázni, nagy kár, hogy más sincs miért. Persze ha minden hétvégén strandolni, kirándulni és sárkányrepülőzni jártunk volna, talán más is hiányozna otthonról a családon és barátokon kívül, de ez nem így volt. Persze nyilván én tehettem róla, hogy nem így volt. Meg persze az ürömi “mélyszegénység”, amiben éltünk…

Amikor pár hete otthon voltunk, mondta nekem az unokatestvérem, hogy mióta kijöttem, többször találkozunk, mint amikor otthon voltunk. Vele azért korábban tényleg nem találkoztunk túl sűrűn, de ezt így konkrétan 2-3 emberen kívül ezt mindenki elmondhatta volna. Talán még olyan is, akivel egy házban éltünk otthon… Mivel láthatólag nem fog túl nagy problémát okozni 2-3 havonta hazamenni, én nem hiszem, hogy a távolság komoly faktor lenne a kapcsolattartásban.

Ezúton is köszönet mindenkinek aki a múltkor eljött, nagyon jól esett. Persze tudom, hogy pár év múlva egy ilyen eseményre már a kevesebben fognak ráérni, kevésbé lesz “szám”, hogy otthon vagyok, még többeknek lesz családja, stb. Azért összességében ma már nem kell kapcsolatoknak megszakadnia, de talán még meggyengülnie sem egy kétországnyi távolság miatt.

Itteni barátok. Továbbra is tartom, hogy az ember ritkán köt barátságot harmincon túl, pláne nem fél év alatt. Ugyanakkor jó fej emberek társaságában töltöm a napomat és azért már van itt egy pár, akikkel gyakran összejövünk, nagyon aranyosak. (D és V) Róluk bővebben majd máskor, itt most csak annyi fontos, hogy jól érezzünk magunkat.

Fentiek után azt hiszem egyértelmű, hogy a magam részéről semmi honvágyam nincs.

Összegzés

Én azt hiszem, hogy egyelőre mindent megtaláltam itt, amiért jöttem. Persze van még mit fejlődnie a városnak például. Meg nem lenne rossz, ha valaki pár száz kilóméterrel délebbre költöztetné, de minden azért nem lehet tökéletes. Nem csak haza nem akarunk menni egy jóideig, de Berlint sem szívesen hagynánk el egyelőre.

Berlin nem szebb, nem tisztább, nem hangulatosabb és főleg nem olcsóbb, mint Budapest.
Ugyanakkor ezerszer élhetőbb, mert kicsit jobb a közbiztonság, sokkal jobb a közlekedés és összehasonlíthatatlanul jobb a közhangulat. Mindehhez pont annyival németebb, ami még pont nem okoz agyhalált…

Magamat ismerve, lehet hogy ez lesz az utolsó poszt itt, de ezt muszáj volt már megírni. Bocsánat minden reménykedőtől, de azért én most mégis a PiCsa klippel zárom a blogot idénre.

Tschüß!

800 óra

Igen, három hete tervezem, hogy írok, érleltem a gondolatokat… Igyekszem nem hosszabban írni, mint az eddig, de nem ígérek semmit.

Amikor legutóbb írtam, még majd’ egy hetem volt még az Alohában. Zseniális hely, tényleg. Mint utólag kiderült, Arthur az egész kóceráj főnöke, aki annyira laza, hogy biztos voltam benne, hogy csak alkalmazott. Ellenben nem holland, ahogy korábban írtam, hanem brazil, ami fizimiskára éppen jobban is stimmel. Na mindegy, remek hely örülök, hogy ott kötöttem ki. Ottlétem második felében már az internet is használható volt, a reggeli palacsinta után pedig azóta is sírok magamban szomorúan.

Na mindegy, elsejével átköltöztem az albérletbe. A szobám jó nagy, elvileg 26 négyzetméter. Egy lakótársam van, de szerencsére kettőnk szobája között is van egy nappali, úgyhogy egyelőre nem nagyon zavarjuk egymást. A net remek és végülis a megközelíthetőségre sem panaszkodhatok. U és S-bahn megálló is van 5 percre, plusz villamos is megy minden irányba egy sarokkal arrébb. Maga a lakás is nagy, belvárosi jellegű. Gáztűzhely, vastag falak, öreg, de dupla ablakok, minden, ami kell. Ja és a fürdőszoba meg tisza 80-as évek, barna műanyag ülőkével és káddal… Hogy ez pro vagy kontra, döntse el mindenki maga, engem nem zavar.

A lakótárs egyébként szerintem skót. Azért nem egyértelmű, mert bennem az volt először, hogy angol, de annyira nem vagyok hülye, hogy egy angolt összekeverjek egy skóttal, és rémlik is, hogy ő azt mondta magáról, hogy brit. Viszont Glasgowba ment haza egy hete, úgyhogy gyanús… :)

Egyébként ő itt tanul pár éve, de most lesz valami munkája is, mint adatbázis analitikus talán, szóval elvileg valamennyire pályatárs. Őszintén szólva túl sokat eddig nem beszéltünk, leginkább ő tért ki mindig, de most már én is egyre kevésbé érzek ingerenciát a közös programra. Mindenesetre emiatt szaftos részletekkel nem szolgálhatok róla. Hozzáteszem, semmi gondunk nem volt még egymással, legalábbis amennyire tudom. :)

A melóba idővel már elég jól beleszoktam. Bár nem vagyok a munka minden részétől elragadtatva, de nagyobb problémám sincs. Időközben kiderült, hogy normálisan fél 10 és 6 között kéne munkában lennünk, de alapvetően egy fél óra ide vagy oda belefér. Az egy óra ebédidő mellett ez azt hiszem, hogy elég korrekt.

Miután a portugálok hazamentek, még egy hetet dolgoztunk a főépületben, aztán átirányítottak minket a “régi” épületbe, mert a projektünk többi részvevője amúgy is ott dolgozik. Ez egy régi gyárépület, amit szintén megtartott a cég, úgy további 100 alkalmazott itt is elfér… Itt is és a fő épületben is úgy van, hogy a Rocket Internet alá tartozó cégek is az épületben vannak, de külön vannak kezelve. Itt a régi épületben egy, a főépületben két szint a Rocket alkalmazottjaié, előbbiben négy, utóbbiban három szint jut a kapcsolódó cégeknek. Egyébként a Zalando Németországban tényleg ismert lehet, mindenhol találkozni a nevével, de amikor egy workshopon az egyik főmunkatárs elkezdte sorolni a legnagyobb oldalaikat, akkor köztük se volt. Se más általam ismert rocketes projekt…

Az új helyünk azért egyértelműen kevésbé menő, mint a központ. Itt nincs pihenő szoba, csak egy kanapé, nincs erkély se és a legfájóbb, hogy kávé sincs. Van ugyan főzős kávé és vízforraló, de senki nem jött még rá, hogy hogyan lesz ebből a kettőből valami iható koffeines folyadék. Igaz, amikor ide kerültünk, akkor még reggeli és gyümölcs sem volt, csak üditő, úgyhogy azért próbálják felhozni a helyet. Állítólag pár hét múlva vissza leszünk vezényelve a központba, de én erre azért nem vennék mérget. Öröm az ürömben, hogy viszont sokkal közelebb van helyileg a lakáshoz, úgyhogy akár be is tudok sétálni. Mondjuk azért 25-30 perc gyalog, de fő az egészség! :) Most nem is vettem bvg (bkv) bérletet. Mivel majd’ egy hetet amúgy sem leszek itt, fizetésig kibekkelem anélkül.

A fizetéses tortúrát nem írom le, de azért annyit gyorsan megjegyeznék, hogy bürokráciával el vannak látva a németek rendesen, ráadásul még Murphy is megtalált magának ahogy szokott. Mindenesetre úgy néz ki, hogy a nehezén túl vagyok, már “csak” arra kell várni, hogy kapok-e végre fizetést.

Terveim szerint írok még holnap egy kevésbé eseményleíró, inkább benyomásokkal teli posztot, de aztán persze simán lehet, hogy nem fogok.

Mindenesetre szerdán délután hazamegyek és következő kedd reggel jövök csak vissza. Három nap Orfű! Várom nagyon!

• Itt lakom amúgy, a kamera az én ablakomra van irányítva. Persze a fától nemigen látszik.
• Itt a bejárat.
• És most itt dolgozom.

Ha lesz holnap poszt, akkor rakok fel saját képeket is.

Pusszantás mindenkinek!

majdnem 300 óra…

Eszeveszett gyorsan mennek a napok. Ma kialudtam magam, egyébként alig aludtam a héten.

Ott hagytam abba, hogy nyakamba veszem a várost és elmegyek életemben először egy turkálóba. Maga az ötlet onnan jött, hogy kaptam egy kis Berlin könyvet M1-től, amiben össze vannak szedve a legfontosabb tudnivalók 4-5 túristavonzó városrészről és mindegyikben van egy vásárlás rész is. Ott szerepelt ez a hely, mint valóságos használt ruha áruház. Mivel tudom, hogy otthon is sok turkáló német és francia használt ruhát visz haza, gondoltam ezt megnézem magamnak. Őszintén szólva teljes csalódás volt.

Amikor néztem a bolt weboldalát, már egy kicsit meglepett, hogy azzal hirdették magukat, hogy 20 euró kilónként. Jó, azért az nem olyan sok, csak közben a mellettem ülő portugál lány mondta, hogy Lengyelországban az 3 euró. Gondoltam itt biztos jobb minőségű cuccok vannak. Odamentem, de az “áruház” mérete eléggé meglepett, nagyjából akkora volt, mint bármelyik C&A, 80%-ban pedig női ruhák voltak. Nyilván erről a részről nem tudok nyilatkozni, de a maradék 20% úgy nézett ki, hogy volt egy akkora kupac ruha a földön(!), mint mondjuk az én ruhatáram. Na az volt kilóra. Minden másnak fix ára volt és őszintén szólva nem is volt túl meggyőző. Egy kanapé szélességű fogason volt rengeteg farmer, de egyfelől mindegyik kicsi volt rám, másfelől láthatóan használt állapotúak voltak, harmadrészt darabja 20-30 euró volt. Rövidnadrág csak török-tróger stílusban… Na mindegy.

Egyébként a környék marha jó, ott is millió kiülős hely volt, nyüzsgő élet. Szerintem többségében helyiekkel volt tele minden.

Szombat este (azt hiszem) még elmentem Dave-vel, egy ausztrál, távmunkában utazgató 24-éves rockker sráccal bulizni. Az egészből kb. 2 sör elfogyasztása kerekedett ki, a hely ahova eredetileg mentünk volt vagy 20 négyzetméter… Az viszont érdekes, hogy éjfélkor indultunk, három körül jöttünk vissza, de mindkét metró járt még, ami nekem kellett…

Az Aloha egy bő hét után is nagyon jó hely, jó fejek az üzemeltetők. Még a menedzser is, aki ránézésre egy brutál állat gengszter. Ebben azért lehet is valami, mert nem messze innen kickbox edzéseket tart, főleg helyi oroszoknak, akik az elmondása szerint nem túl barátságosak. Azért vicces, amikor ez a csupa tetoválás, kigyúrt, kopasz csávó nekiáll gitáron vagy ukulelén játszani. :) Egyébként egyikük sem német. Ő és Stuard - a kedvenc figurám - angolok, Arthur holland, a fent említett portugál lány pedig - mily meglepő - portugál. :)

Ja és közben kiderítettem, hogy ha az ember megfelelő időben jön reggelizni és Arthur dolgozik, akkor van palacsinta is, sőt ma már szirupot is láttam az asztalon. Kár, hogy későn keltem…

Na de vissza a történésekre. Azt hiszem, a vasárnap kimarad. Őszintén szólva arra már nem emlékszem, szerintem nem csináltam semmi érdekeset. Valószínűleg az otthoni történések vitték el a legtöbb időmet.

A héten végig nagyon sokat dolgoztam, mert a portugálok pénteken hazautaztak és jövő kedden bizonyos funkciókat élesítenek. A munka nekem persze még mindig jelentős részben a rendszer kiismerésével telt, de azért megcsináltam már pár dolgot. De ennél fontosabb, hogy nagyon izgalmas hetek jönnek. A portugálok hazautaztak, de úgy döntött a főnökünk, hogy egyben hagyja a csapatot, így a fele Portugáliában lesz, a másik fele Berlinben. Ez már önmagában is kihívás lenne, de utána 4-5 hetünk lesz létrehozni egy teljes pénzügyi rendszert, ahol az érzékeny adatok kezelésének jogi körülményessége miatt minden adat egy fizetési rendszer szolgáltatótól (PSP) kell majd lekérni, illetve adott esetben oda is kell majd küldeni. Mindezt a történet jellege miatt lehetőleg hibamentesen. Hogy fokozzák a tétet, az egész rendszert modulokra bontották és minden fejlesztő saját modulokat kapott. Szerintem mondjuk az enyémek könnyebbek, mint a többieké, de majd meglátjuk.

Természetesen hibamentes szoftver nem létezik, de hatalmas plusz lenne egy megfelelő teszt rendszer alkalmazása és bizonyos most nem részletezendő megoldás használata. Ezek azonban jelenleg nem vagy csak alig elérhetőek a rendszerben és van egy olyan érzésem, hogy a portugál csapat nem is sokat tud róluk. Mi ketten az észt sráccal próbáljuk majd meg ezeket átverni rajtuk, kedden eldől, hogy összejön-e. Szerintem ezek nélkül teljes bukásra van ítélve a projekt.

A munkán kívül 5 említésre méltó mozzanat is volt a héten:

1. Úgy néz ki, hogy június 1-től lesz szobám. Mondjuk most már kicsit aggódok, mert hétfő óta nem írt rám a leendő lakótárs, de azért reméljük nem lesz gond. Elvileg jó helyen van, sokan mondták, hogy szeretik azt a környéket és csak egy villamosra kéne felszállni, hogy munkába jussak. Metró megálló is van, illetve más szempontból sem tűnik rossznak. Többet majd írok akkor, ha be is tudok költözni, addig inkább nem élem bele magam…

2. Kedden (hétfőn?) össznépi vizipipázás volt itt a hostelben az egyik launge szobában. Bár én nem vettem aktívan részt benne egészségügyi okokból, de nagyon jó illat és hangulat volt…

3. Szerdán a fejvadászommal, Ionuttal vacsoráztam, aki a hét második felében Berlinben volt a főnökével. (Egyébként ő eredetileg román, a magyar határtól nem messze éltek, de családostúl Párizsba költöztek, ahonnan ő 5 éve Londonba…) Egy nagyon kellemes olasz étteremben ettünk. Hívott még másik két beszervezett srácot rajtam kívül. Az egyikük - egy görög - lemondta a vacsorát, a másikuk eljött. Kiderült, hogy a meleg olasz csapattársam az, Marco! :)

Egyébként marha jót ettünk, de még én sem bírtam megenni. Ionut kirendelt egy előételt hármunknak, kértünk 1-1 pizzát, meg 1-1 sört nekünk, Marconak egy kólát. Nagyjából az előétellel jól is laktunk amúgy. Vicces jelenet volt, amikor kihozták a pizzákat és Ionut kecsapot akart kérni hozzá, a pincér pedig közölte, hogy nincs. :)
Erre amikor elment a pincér, Marco csak annyit mondott neki, hogy ha lett volna is, nem engedte volna, hogy tegyen rá. :)
Külön vicces, hogy Marco vasággyal lehet 60 kiló, Ionut azért 85 biztos van.

Kicsivel később megérkezett Ionut főnöke is, bevertünk további két sört. Ez az este nekem szerencsére ingyen volt, de szerintem otthagytunk vagy 100-150 eurót. Az étlapot nézegetve 10 euró alatt nem volt semmi. Amúgy nagyon normálisak voltak mindannyian, amennyire kivettem ugyancsak szeretik Berlint. Pár érdekes infó is elhangzott. Például, hogy itt senki nem fizet parkoló jegyet, mert a büntetés kb. 3-4 óra parkolódíj ára és nincs is túl sok parkoló ellenőr.

4. Csütörtökön a portugálok búcsú vacsoráján voltam, amit egy portugál étterembe szerveztek. Sajnos a menüből egy szót sem értettem, mert csak portugálul és németül volt. Utóbbit az olasz étteremben még nagyjából értettem, de itt egyszerűen túl sok egzotikus összetevő és név volt. Úgy döntöttem, hogy ugyanazt fogom enni, mint Ricardo, akármi is az. Persze rögtön mondták, hogy akkor csigát fogok enni… Végül jó döntésnek bizonyult a dolog, Ricardo egy dupla tál marhahúsos-kagylós(!)-uborkás pörköltszerűséget rendelt. A köret mindenkivel közös volt, sült krumpli, spárga, karfiol, stb. A főételek bőven 10 euró felett voltak, egy nagy pohár bor 6-7 euró. Nem voltam nyugodt, amikor egymás után hozták ki az üveg borokat az asztalhoz… Viszont meg kell hagyni, hogy jók voltak. Aperitifnek egy tokaji aszúhoz hasonló borból kaptunk egy felest, utána vörösbort “kellett” inni. Finom, könnyed borok voltak, még nekem is ízlett, pedig nem szeretem a vöröset.

Jobbomon az igazi főnököm (Rudriger, a CTO) ült, elég sokat beszélgettünk. Szerintem ez sok szempontból hasznos volt, persze hogy mennyire, az sosem fog kiderülni. Érdekes figura amúgy, 50 körüli német, aki élt pár évet Amerikában, folyékonyan beszél franciául és spanyolul is, na meg persze angolul is.

Az este legkellemetlenebb része az volt, hogy az asztal tőlem távolabbi végén egy öt fős kis társaság ült, három magyar lánnyal, akiket szerintem a portugálok nem ismertek, csak a külső fejlesztő társaság egyik tagja hívhatta őket. Na most ezzel alapvetően nem lett volna gond, csak a fizetés úgy zajlott, hogy megbeszéltük, hogy mindenki a közöset fizeti, mert a fogyasztás is nagyjából közösen történt, eltekintve két aktív felesivótól (egy bolgár és a CTO). Végül kihoztak egy 550 eurós számlát 14-ünknek, ami azért tényleg húzós. Csakhogy az asztal végén ülő bolgár srác, aki végig rövidezett, mondta, hogy ő kifizeti amit fogyasztott, a CTO és a csapatfőnök pedig bedobtak egy rakás pénzt a közösbe. Így a végén mindenkinek “csak” 20 eurót kellett volna fizetni, de persze nem jött össze a pénz. A mi oldalunkon mindenkit láttam fizetni és persze láttam, hogy húzzák a szájukat a másik oldalon… Mindezt úgy, hogy a borból talán nem sokat ittak, de rumoskólát azért szopogattak szépen és a kaják köret nélkül voltak 10 euró felett. Persze értem, hogy drága, nekem is az, de ez akkor sem megoldás… Végül mindenki adott még bele pénzt a végén, már persze azon a társaságon kívül.

Ezután még átmentünk “sörözni”, valóságban közösen visszataxiztunk a városba. Ez nekem nagy segítség volt, mert itt már nem járt a metró és egyedül egy vagyon lett volna, így “csak” 5 euróm ment el rá. Egy ideig sétáltunk, végül egy egész sört ittunk még, majd szépen hazasétáltam. 5.15-re értem haza, nem aludtam túl magam…

Már megint órák óta gépelek, de egy igen érdekes sztori még az estéről: Egyfelől az előző posztban is említett Hackescher Markton már csak egy hely volt nyitva háromkor és oda nem engedtek be minket. Úgy, hogy 5 alapvetően jól öltözött, 30 év feletti, mérsékelten ittas férfiból álló csoport voltunk. Na mindegy, magam részéről örültem, hogy nem kellett ott valami méregdrága sört vennem. Ennél is érdekesebb, hogy a környéken hemzsegnek a prostik. Állítólag teljes legalitásban várják az ügyfeleket, számlát adnak, adóznak meg minden.

5. Kellemes meglepetés volt, hogy pénteken kiderült, hogy este ingyen sörözés lesz a felső emeleten. Mindez kb. 16 órával azután, hogy bolgár sráccal és Marcoval arról beszélgettünk, hogy vajon vannak-e nálunk közös rendezvények. :) Hab volt a tortán, hogy jobb híján egy első nap megismert román (magyar) lánnyal és kis klikkjével beszélgettem, aminek egy hatalmas görög srác is tagja volt. Igen, ő lett volna a vacsoratárs szerdán…

Most nekünk is 3 napos hétvégénk lesz, amit én megint csütörtökön tudtam meg. Remélem az otthoni dolgokat sikerül lezárni, plusz pár technológiai dolgot szeretnék összeszedni, hogy meg tudjam majd győzni a portugálokat, hogy egy jó tesztelhető rendszerrel vágjunk neki az elöttünk álló feladatnak. Ezen kívül van némi vásárolni valóm, hiszen a héten erre esélyem sem volt, plusz van valami kultúrális fesztivál is a hétvégén, amit nyilván meg fogok nézni. 

Mivel most két hétig nem igen lesz Berlinben főnököm, valószínűleg kicsit nyugisabb lesz minden, bár maga a munka így sem vészesen stresszes. Igyekszem majd gyakrabban írni, mert az én memóriám max 3 napra van hitelesítve, még az a hitelesítés sem az igazi…

Csók mindenkinek, B-nek boldog szülinapot!

Köszönet az angyaloknak - avagy Helló Berlin!

Összefoglaló az eddigiekről. Vigyázat! Nagyon hosszú és nehezen követhető írás következik! Csak Blassiusnak kötelező az elolvasása, mert ő mondta, hogy majd írjak. :)

2012. május 14-én megérkeztem Berlinbe úgy, hogy sikerült egész éjszaka fent maradni előtte, mert persze dolgoznom kellett még, hogy nagyjából meglegyenek a fontosabb dolgok. Még szerencse, hogy már akkor is volt egy mentőangyalom (M1), így munka közben sikerül elkészülni a pakolással és nagyjából a takarítással is. Arról nem beszélve, hogy életem 30 évében először fordult elő, hogy 5 nap után is úgy tűnik, hogy semmi fontos nem maradt otthon!

Na szóval leszálltam, csont nélkül elkalauzoltam magam az Alexanderplatzra, aztán kis bolyongás után megtaláltam a Hostelt is. Ez volt nagyjából a legolcsóbb, amit találtam erre a négy napra (8€/éj). Valószínűleg bevezető ár lehetett, mert amúgy nagyon zsír kis hely volt. Tisztára mint egy szálloda, csak a szobák, meg a fürdő közös volt, de minden új és tiszta volt. A személyzet is okés, ráadásul igencsak központi helyen, 100 méterre az Alextól.

Szóval leraktam a cuccaimat, és bementem a leendő munkahelyemre. A HR osztályon egy nagyon szimpatikus srác fogadott, körbevezetett, aztán egy másik munkatársa - aki épp ment volna a barátaival kajálni - , ott maradt egy fél órára, hogy elmondja, hogy mik kellenek majd ahhoz, hogy kapjak fizetést. Mindezt annak ellenére, hogy többször mondtam neki, hogy menjen nyugodtan, én ma már nem intézek el semmit, mivel egyfelől fáradt voltam, másfelől dél elmúlt már. Sajnos rögtön kiderült az is, hogy júniusban nem kapok fizetést egyáltalán, szerencsére a kettes számú mentőangyalom (M2) azt mondta, hogy segít majd júliusig kihúzni valahogy.

Első nap délután pihenni akartam, de aztán eldumáltam pár órát egy algériai francia sráccal, aki elég érdekes figura volt. 32 éves és élt vagy 3-4 országban csak azért, hogy nyelvet tanuljon. Közben többnyire a franciaországi segélyből (420€) és alkalmi munkákból tartja fenn magát.

Mindeközben a harmadik mentőangyalom (M3) otthon próbálta tartani a munka frontját. Óriási csatát vívott egész héten, amiért sosem lehetek neki elég hálás. Még a jövő hét is valószínűleg kínszenvedés lesz neki, de remélem utána béke és nyugalom jön neki is!

Az első éjszaka kicsit nyugtalan voltam a nekem tök idegen környezet miatt, de persze aludtam, mint akit agyonlőttek. 

Első napom a munkában lehetett volna jobb is. Elvileg egy workshopon kellett volna aktívan részt vettem, amiben bemutatták a cég alapvető szoftverének két legfontosabb tagját, Alicet és Bobot. Alice egy weburáház látogatók által használt része, Bob pedig az adminisztrátor rendszer beceneve. A kettő egyébként tök független egymástól, nem is ugyanazokat az alaprendszereket használják. Van egy harmadik rendszer is, Conny, amiről annyit mondtak, hogy az egy piactér, amiről most nem esik szó és valószínűleg amúgy sem fog kelleni. Persze másnap kiderült, hogy én először egy Conny fejlesztésben veszek részt. :)

Ennél rosszabb volt, hogy másnap reggel rögtön kaptam egy notebookot, amivel egy bő napon keresztül szenvedtem. Még a workshop előtt felraktam egy Ubuntut a gépemre, ami totál meghalt, amikor az előadás közben lemerült az aksi. Annyira totál meghalt, hogy az egész estém arról szólt, hogy újratelepítek mindent, ehhez viszont egy német nyelvű Windows 7-el kellett letölteni és CD-re írni az Ubit. Kihívás volt. :) Na szóval, a workshopból nem sok maradt meg nekem, csak a kínlódás. Másnap reggel erre fel elhagytam az 1-es billentyűmet. Pontosabban kiesett a billentyűzetből, de megvan. Persze az első munkanapom (szerda) nagyjából arról is szólt, hogy megpróbáltam a workshopos lemaradást behozni egy jegyzet alapján. Kaptam pedig feladatot is, egy listázást és egy űrlap kezelést kellett megoldanom Connyn. Ez alapvetően nem nagy ügy, csakhogy Connyban nincsenek adatok, gyakorlatilag semmilyen. Azok Bobban vannak, úgyhogy mindent azon keresztül kell kérni. A helyzetet bonyolítja, hogy mind Bob mind Conny úgy van kialakítva, hogy a cégtől független csoportok is fejlesztenek hozzá, ennek következménye, hogy bármire szüksége van az embernek azt először négy különböző helyen kell keresnie és Connyból még elég bonyolult lekérdezésekre is szükség van. Amúgy ez izgalmas meló, csak az volt a gáz, hogy ami feladatot kaptam, annak péntekre meg kellett lennie, csütörtök pedig munkaszüneti nap volt…

A munkaszüneti napom egyébként leginkább arról szólt, hogy próbáltam M3-nak segíteni, csak egy másfél órás sétára és fél óra dumára futotta azon kívűl, de úgy, hogy ha jól emlékszem fél háromig voltam fent. Előző este még megnéztem két szobát és egy koreai szobatársammal elmentünk sétálni. Alapvetően kajálni indultam, de aztán csak két miniatűr sörre futotta. (Ő meg valami málnaszörpös sört ivott. Beteges.) Pont egy metrómegállónyit sétáltunk Alex és Hackescher Markt között. Előbbi népszerűbb, utóbbi sokkal szebb, legalábbis este biztosan.

Péntek reggel nem én voltam a legboldogabb ember a Földön, mert sehogy sem álltam még a munkahelyi feladatommal, így 3 óra - elég gyatra - alvás után felkeltem és lázasan próbáltam azt is megoldani. Persze túl sokra nem jutottam, de legalább az adatokat le tudtam már kérni. Siettem be a melóhelyre, hogy még időben szóljak, hogy elkéne egy kis segítség. Nagy igyekezetemben 9-re beértem, nagyjából én voltam az első. :)

10 körül megérkezett a csapatom nagy része is, addigra megcsináltam az űrlapot, ami ugyan nem nagy szám, de legalább látványos előrelépés. :)

Ja igen, azt elfelejtettem mondani, hogy a szabadnapom az otthoni dolgokon kívül kis részben a szálláskeresésről is szólt, mert csak péntekig foglaltam előre, mondván, hogy addig csak találok valami szobát. (Hát itt én még szobát nem kerestem, talán majd most hétvégén…) Na szóval lementem a recepcióra, hogy maradnék tovább, de mondták, hogy tök esélytelen, tele vannak. Szerencsére találtam egy másik hostelt, ami a 80% feletti értékelést kapottak között a legolcsóbb volt és elég közel is az előzőhöz (átlag ~15€/éj 2 hétre, a hétvége mindenhol sokkal drágább). A csütörtöki sétám alapvetően az lett volna, hogy 2-3 órára csatlakozok a koreaiakhoz, akik másnap már utaztak is tovább, de aztán ehelyett egyedül elmentem sétálni egyet a második szállásomhoz, ami 10 perc gyalog, csomagok nélkül. :) Aztán úgy döntöttem, hogy kicsit bejárom a környéket. Elég vicces, alapvetően inkább lepukkant, mint sem, de vannak marha nagy parkok mindenfele és elképesztő mennyiségű vendéglátó egység. Kb. annyi mint a Nyugati és az Oktogon között csak ez minden nagyobb úton végig így van és szerintem ez itt nem egy túristaparadicsom. Amúgy meg telefirkált ajtók mindenhol… Csütörtök este aztán még lementem a hallba egy fél órára elbúcsúzni a koreaiaktól, de amúgy tényleg elég sokat dolgoztam.

Visszatérve a munkára, a csapatom hathatós segítségével nagyjából elkészültem amivel kellett pénteken. A nap végén még az aznap kapott kéréseket is nagyrészt megcsináltam. A csapat magja egyébként egy 3 fős portugál különítmény, akik jövő pénteken mennek is vissza a portugál irodába, ők négy hete vannak itt. Jó fejek, különösen a team leader szimpi. Szemöldök piercinges, magas, latin srác, aki bordó Martensben jár. A neve Nonu. Rajtuk kívül van még egy aranyos olasz srác, aki most Barcelonából költözött át, két hete van itt. Mellesleg meleg, de tök normális. A közvetlen csapatban van még egy észt srác, aki velem együtt kezdett és szintén egy harmadik országból költözött ide, talán ő is Spanyországból. Amúgy ahogy M3 is megjegyezte a héten, gyakorlatilag mindenki 25-40 között van, pedig vagyunk itt pár százan.  (És igen, nem pár ezren, mint korábban gondoltam/tudtam, sok helyen van most nyílóban iroda.) A többség külföldi, az angol az alap. Mondjuk senki nem szól be, ha a saját nyelveden beszélsz valakivel, de bárkihez szólhatsz angolul.

A mi fejlesztésünkben egyébként egy külsős, iPhonera specializált csapat is részt vesz, akik ott ülnek nálunk, a mellettünk lévő asztalnál. Ott egyébként egy magyar srác is van, aki másfél hónapja tolja itt. Azt mondja, hogy sokkal korrektebbek itt vele, mint a saját - német - cégénél. Túl sokat amúgy nem beszéltem vele, pénteken nem voltak bent.

Én viszont pénteken elég sokáig bent maradtam, aztán este felkaptam a cuccaim és átjöttem az új helyre. Az Aloha nagyon menő: egy rémesen lepusztult lépcsőházban igazán színes, barátságos környezet. Van közös konyha, nagy launge szobák (órák óta itt ülök), az egyikben kivetítőn lehet nézni a mozit, amihez angol nyelvű filmek is vannak. Délig ingyen reggeli és kávé. Persze tojást nem süt nekem senki, de van piritós, lekvár, csoki, kekszek, 100 féle tea, tej, gabonapelyhek. Mindenki maga után mosogat, 30 körüli angolul beszélő utazók mindenhol…

Mondjuk kávé, tea, víz, üditő és gabonapehely a melóhelyen is van ingyen korlátlanul. Plusz ott van csocsó (egyszer már játszottam!), X-Box, nagy pihenő terület, kényelmes kanapékkal is. Szóval elég jó dolgom van. Ráadásul ma reggel úgy keltem fel, hogy még heverhetek kicsit az ágyban, nem kell pár órán belül kész lennem semmivel. Nem tudom ilyen mikor volt utoljára. Igaz, a hármas számú angyallal ma még nem beszéltem a tegnapról.

Mai tervem, hogy elmegyek - életemben először - egy “turkálóba”. Nem mintha olyan óriási összeg lenne itt vásárolni, de az a gyanúm, hogy ott is kifogástalan holmik lesznek és azért most szívesen spórolnék, ahol csak lehet. A napi 10€ kiadásom sajnos így is megvan, inkább 12 lehet most szerintem. Mivel itt lehet hűtőbe is pakolni, talán ezt most tudom majd csökkenteni. Meglássuk.

Első nekifutásra ennyi. Köszönet mégegyszer mindenkinek, nagyok vagytok!